● Nagypapám 1937-ben alapította kovácsműhelyét Szentendrén, a Bükkös patak partján. A kovácsműhely épülete egy romos házból állt, melyet  kipofozott úgy, hogy mögötte még egy kis egyszobás lakást is létrehozott. Megnősült és ide született 1939-ben János nevű fia, majd 1945-ben Endre nevű fia, aki az Édesapám lett. Itt kezdett el dolgozni, s gyarapodni. Sajnos a háború, a több éves katonaság, visszavetette a fejlődésben. A háború alatt dédnagyapám és nagymamám, segédekkel, kovácsinassal üzemeltette a műhelyt. Háború után Nagyapám leszerelt a tényleges katonai szolgálatból és 1945-1950-ig egy segéddel dolgozott, majd  1950-ben szövetkezetbe kényszerült és saját “elvett” műhelyében dolgozhatott 1955-ig. Volt amikor 6-8 kovács dolgozott a keze alatt, mely sok gonddal, adminisztrációval járt munkaidő után. 1955-ben lehetőséget kapott, hogy a korábban a szövetkezetbe beadott szerszámokat megvegye a beadási ár duplájáért, így visszaállította önálló műhelyét. A műhely kiszolgálta a szentendrei lakosokat, fogathajtókat. Készítettek lovas kocsikat, hintókat újítottak fel. A lakosságnak apró munkákat is elvégeztek: balta, csákány, kéziszerszám élesítéseket is. Így szinte az egész várossal volt kapcsolata nagypapámnak, 1976-ban bekövetkezett haláláig. Utána Édesapám vette át a kormányrudat, s akkorra már megszűntek a hagyományos ló patkolási, lovas kocsi készítési munkák. Nem volt nehéz váltani, mert minden készség megvolt a folytatáshoz, csak a munka milyensége változott. Különböző vasszerkezetek, kapuk, kerítések, ezen kívül még kazánok, olajtartályok készítése következett. Édesapám előtt nem volt lehetetlen, elvállalta a Kelenföldi Református templom világítás felújítás keretén belül, a két 4 méteres, a függő résszel együtt 7 méteres, 36 burás  rézcsillárok készítését is, melyek azóta is ékesítik, világítják a templomot. A két nagy csillárt és karzatvilágítókat Katy Imre Műegyetemi tanár tervezete.